Miért gyűlölsz?

Miért gyűlölsz?

Lélekmentor

Miért gyűlölsz?
2019. március 13., szerda
Szerző: Szeretet világa

A gyűlölet is démon, amely hatalmat nyerhet az ember felett, és még azt is elnyomhatja benne, ami jó. A gyűlölet vezérelte ember önmagát mérgezi meg, és bár lehetőségeihez mérten árthat a másiknak, mégis elsősorban a saját lelkében végez rombolást.

a gyűlölet “logikája”

Fölösleges érvek

A gyűlöletet fel lehet ismerni szóhasználatáról, indulatáról, egzaltáltságáról. A gyűlölet lemond arról a törekvésről, hogy megismerje, megértse a másikat, nem kíván árnyalt lenni, tehát nyitottságát felfüggeszti. A gyűlölet lényege, hogy a másik ne is legyen. De ne csupán a társaságában, hanem úgy általában, és ha lehet, akkor sehol ne legyen. A gyűlölet, mivel nem megismerés, hanem negatív szándék, nem érvel, hanem ürügyeket keres. Minden, amit a másik tesz, gondol, szól, az rossz. Teheti mindennek az ellenkezőjét, az is rossz, mert ő teszi. A másikban nincs semmi jó, minden lépése csak újabb bizonyíték hitványságára. Ez a gyűlölet logikája. Jóindulatú emberek gyakorta elkövetik a hibát, hogy érvelnek a gyűlölettel szemben. Azt gondolják, hogy a gyűlölet képes gondolkozni, véleményét árnyalni. A gyűlölet azonban mindehhez gyenge, és már rég átadta magát érzéseinek, elfogultságának, ezért már maga sem észleli, amikor hamisít. A gyűlöletnek ugyanis természetéből fakadóan szüksége van a hamisításra. Nincs ember a földön, aki csak jó, vagy csak rossz lenne. A gyűlölet mégis csak rossznak akarja látni és láttatni a másikat, ez pedig hamisítás és torzítás nélkül nem megy. Be kell sároznia, le kell rántania, el kell vitatnia az erényeit, meg kell rágalmaznia, indulatból vagy tudatosan félre kell magyaráznia a másik tetteit. 

önigazolás

A szándék elsőbbsége

A gyűlölet minél inkább tombol, annál inkább elveszíti a józanságát, annál radikálisabb, annál több tévedést követ el. A tévedés azonban csak fokozza dühét, mert ha szembesítik azzal, hogy rosszul látja a helyzetet, téved, csúsztat, az számára megszégyenülés, ami miatt megint áldozatát okolja, és tehetetlennek érzi magát, hiszen nem ér célba. Mivel a gyűlölet nem megismerni akarja a másikat, hanem eltaposni, ezért vádakat fogalmaz meg. Ha a vádakat meg is lehetne cáfolni egyenként, akkor sem változna semmi, mert a szándék van előbb, és utána jön a módszer, az eszköz. Minden megcáfolt vádra jut tíz újabb. A vád amúgy is csak álca, mert a gyűlölködő nem akarja vállalni, hogy ő pusztán gyűlöl, a gyűlöletét objektív és igaz köntösbe akarja bújtatni. Igazolni akarja elfogultságát – ha nem is maga előtt, de a világ előtt mindenképpen. Azt szeretné, ha mindenki úgy látná a gyűlölt személyt, mint ő. A gyűlölet odáig fajulhat, hogy már azokra is haragszik, akik nem osztják az ő gyűlöletét, és nem gyűlölnivalót látnak a másikban. Az, hogy ki hogyan gyűlöl, erősen jellemzi emberi minőségét, és hatalmi helyzetét. Józsi bácsi megmérgezi a szomszéd tehenét, a doktor úr megfúrja fiatalabb kollégájának előléptetését, a történész epés kritikát ír riválisának könyvéről, és annak minden érdemét elvitatja, az SS-Brigadeführer haragosát koncentrációs táborba viteti.

 

gyógyíthatatlan

A gyűlölet negatív szerelem

A gyűlölet lehet közönséges, vagy kifinomult. Minél elegánsabb és kifinomultabb, annál rejtettebb, annál fondorlatosabb, ám mindez a lényegen nem változtat. A gyűlölet a másikat „megfojtani” akarja, létét kiiktatni, ellehetetleníteni. Mondhatjuk valaki mentségére, hogy csupán a gyűlölet beszél belőle, de véssük észbe: az a mérték, amennyire valaki átadja magát a gyűlöletnek, elveszítve a kontrollt, és a szóhasználat, a viselkedés abból az emberből születik, őt jellemzi, és nem lehet a gyűlöletre fogni csupán. Nehéz egy intelligens, kifinomult, arisztokratikus emberről feltételezni, hogy ha gyűlöl valakit, akkor közönséges útszéli stílusban fog megnyilatkozni, elveszítve méltóságát is. A gyűlölet párbeszédképtelen, és minél nyíltabb, annál inkább belekormányozza magát egy olyan végletes helyzetbe, amelyből már nincs számára visszaút. Elég elgondolni a jelenetet, ahogy a gyűlölködő az érvek hatására a fejéhez kap, és azt mondja beismerőn: „tévedtem”. Abszurd gondolat, ez könnyedén belátható.  Ha tehát felismerjük a gyűlölet arcát, hangját, stílusát, akkor nyugodtan beismerhetjük, hogy kívülről nem gyógyítható, legfeljebb az idő enyhítheti a tüneteket. Minden ellenvetés, győzködés, gúny, visszavágás csak életben tartja a gyűlöletet, meghosszabbítja, mert minden helyzet, amely a gyűlöletet megnyilatkozásra készteti, igazolja a létét saját maga számára, és táplálja, mert kedvenc témájáról beszélhet, arról, akit gyűlöl. A gyűlölet tehát negatív szerelem, mert állandóan keresi az alkalmat, hogy választottjáról szólhasson.

 

Végül pedig azt is észben kell tartani, hogy a gyűlölet méreg, és azt is mérgezi, aki érintkezik vele. A gyűlölködő ugyanis annyira kivetkőzhet humánumából, hogy akár meg is rendítheti a normális emberek hitét, természetes bizalmát, akár elszenvedői, akár nézői.

címkék: démon |gyűlölet |szerelem
Kapcsolódó cikkek

Miért gyűlölsz?

2019. március 13., szerda Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Szeretet világa A gyűlölet is démon, amely hatalmat nyerhet az ember felett, és még azt is elnyomhatja benne, ami jó. A gyűlölet vezérelte ember önmagát mérgezi meg, és bár lehetőségeihez mérten árthat a...

bővebben

A buddhizmus kialakulása és Buddha szemlélete az életről

2019. március 07., csütörtök Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Hagymássy Gábor A buddhizmust az i. e. 6. századtól, a történelmi Buddha Gautama Sziddhártha megszületésétől számítják. Ezzel a buddhizmus az egyik legősibb, ma is gyakorolt vallás, több mint 300...

bővebben

Tabu-e a halál?

1. rész 2019. február 25., hétfő Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Polgári Szilvia Az elmúlás ténye tudatunk legporosabb zugába került, a privát szféra olyan szegletébe, mely szégyellnivaló, szalonképtelen, s szinte követeli magának a közhellyé degradálást. A...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!

A buddhizmus kialakulása és Buddha szemlélete az életről

A buddhizmus kialakulása és Buddha szemlélete az életről

Lélekmentor

A buddhizmus kialakulása és Buddha szemlélete az életről
2019. március 07., csütörtök

A buddhizmust az i. e. 6. századtól, a történelmi Buddha Gautama Sziddhártha megszületésétől számítják. Ezzel a buddhizmus az egyik legősibb, ma is gyakorolt vallás, több mint 300 millió követővel szerte a világban, ezért kimondhatjuk, ez a legnagyobb világvallás. India északi részéről indult el a tan és meghódította Közép-, Kelet- és Délkelet-Ázsiát, és érintette a teljes ázsiai kontinenst. A buddhizmus története során három ág alakult ki: a théraváda, a mahájána és a vadzsrajána. Ezek az ágak hosszabb-rövidebb ideig maradtak fent.

Buddha tanításai

Út a megvilágosodáshoz

A buddhista hívek Buddha tanításait követték, aki kiemelkedő történelmi személy volt 2500 évvel ezelőtt. Saját kitartásából és erejéből a meditációs gyakorlatok használatával jutott el a megvilágosodáshoz. Buddha azt tanítja, nem a hit vagy valamilyen ideológia felhasználásával jutunk el a megvilágosodáshoz, hanem a tettel, az emberi erőfeszítéssel. Azt tanítja, a szenvedésünket önmagunk idézzük elő a tudatlanságunk és a mohóságunk miatt, életünk pedig akkor fordul jobbá, örömtelibbé, ha önzetlenek, igazságosak, bölcsek és együttérzőbbek leszünk minden élőlény felé.

Szemléletváltás

A buddhizmus útján

A buddhizmus útját járva /gyakorolva/, tisztábban látjuk az utat és a világot. Más képet alkotunk a valóságról, s mindezt úgy érhetjük el, ha szemléletet váltunk az életről. A változás nem odakint a külvilágban alakul ki, hanem a belső látásunkban. Buddha a tanításaiban megmutatja az utat, amely a békéhez és az egyén belső szabadságához vezet. Buddha mindig a lét örömét dicsérte, anyagi és a szellemi dolgokat, amelyek fontosságát mindig kiemelte, de a szenvedésre is rámutatott. Az életben a jó és a rossz mindig együtt jár, ezért élünk duális világban. Buddha örömtelinek nevezte azokat a dolgokat, amelyeket hosszútávon lehetett csinálni vagy fenntartani, de azokat is, amelyek boldogságot adnak önmagunknak vagy másoknak. Megtapasztalta és tanította a belső béke, a pozitív gondolkodást, a mérhetetlen szeretet és az öröm teljes kifejlesztését. Ehhez meditációs technikákat talált ki és azokat alkalmazta, tanította. Jelenleg is ez a a meditáció a buddhizmus legerősebb fejlődési technikája. Napjainkban is sok buddhista és spirituális tanító tart különböző meditációs képzéseket, s bár különböznek egymástól, de mindegyikük elfogadja és betartja az ősi Buddha alaptanait.

A gyakorlás legfontosabb módszerei a vizualizáció és a mantrázás. A vizualizáció a megvilágosodott tudatot megtestesítő istenségek-bódhiszattvák képzeleti megjelenítését jelenti az energiáikra jellemző hangok (mantrák) segítségével. Az istenségeken való meditálás, magasabb szinten pedig a velük való tudati egybeolvadás segít abban, hogy ugyanezeket a megvilágosodott jellemvonásokat önmagunkban is létrehozzuk.

címkék: Buddhizmus |lélek |vallás

Szerző:

A spirituális utamat 20 éve kezdtem tudatosan járni. Elvégeztem különböző tanfolyamokat és iskolákat. Előadásokat hallgattam a Buddhizmusról és több beavatáson is részt vettem. Nepálba járok ki évente és ott is pujakon és tanításokon veszek részt. Amit tanulok igyekszem megosztani a barátaimmal és azokkal, akik nyitottak felém.
Kapcsolódó cikkek

Miért gyűlölsz?

2019. március 13., szerda Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Szeretet világa A gyűlölet is démon, amely hatalmat nyerhet az ember felett, és még azt is elnyomhatja benne, ami jó. A gyűlölet vezérelte ember önmagát mérgezi meg, és bár lehetőségeihez mérten árthat a...

bővebben

A buddhizmus kialakulása és Buddha szemlélete az életről

2019. március 07., csütörtök Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Hagymássy Gábor A buddhizmust az i. e. 6. századtól, a történelmi Buddha Gautama Sziddhártha megszületésétől számítják. Ezzel a buddhizmus az egyik legősibb, ma is gyakorolt vallás, több mint 300...

bővebben

Tabu-e a halál?

1. rész 2019. február 25., hétfő Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Polgári Szilvia Az elmúlás ténye tudatunk legporosabb zugába került, a privát szféra olyan szegletébe, mely szégyellnivaló, szalonképtelen, s szinte követeli magának a közhellyé degradálást. A...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!

Tabu-e a halál?

Tabu-e a halál?

Lélekmentor

Tabu-e a halál?

1. rész

2019. február 25., hétfő
Szerző: Polgári Szilvia

Az elmúlás ténye tudatunk legporosabb zugába került, a privát szféra olyan szegletébe, mely szégyellnivaló, szalonképtelen, s szinte követeli magának a közhellyé degradálást. A sajtó szalagcímei formanyomtatványokra emlékeztető sablonokkal tájékoztatnak a halálról, olvashatunk tragikus hirtelenséggel, vagy hosszú betegség után elhunyt közszereplőkről, terrorcselekmények, természeti katasztrófák áldozatairól, a televízió hatásvadász elemeinek köszönhetően pedig az individuum elmosódik, eltörpül a szenzáció mögött. A hírek egy pillanatra talán megdöbbentenek bennünket, ám többnyire csak annyit mondunk: nahát, s közben befejezzük a vacsoránkat. Ekképpen költözik be a halál az otthonainkba, személyessége azonban paradox módon perifériára kerül, elrejtve a modern társadalmak tudatalattijában.

Tanatológia

Halál = félelem és iszony

A civilizált kor civilizált embere nem tudja befogadni a halált, fél és iszonyodik tőle, tudományos-technicista racionalizmusa elutasítja, irracionalizmusa pedig beleborzad. Hiába utópisztikus kórházai, technikái a mesterséges életben tartásra, vagy épp tömeghalál előidézésére, az életet természetes módon lezáró halál gondolata elidegenedett korunk társadalmától. Ez a társadalom termeli ki végül a popcorn-embertípust, aki elájul egy tűszúrástól, ám a multiplexek biztonságából élvezettel bámulja a gyilkolást.

De valóban tabu-e a halál? Lehet-e tabunak nevezni valamit, amiről sokan beszélnek, s az utóbbi évtizedek számos szociológiai és történelmi tanulmánya foglalkozik vele, nem is beszélve a ma oly divatos pszichológiáról? Csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy a halált egyik civilizáció sem tudta megközelíteni, ahogyan kikerülni sem, ám a 20. század második fele kétségtelenül új viszonyt alakított ki vele szemben.

A tanatológia mai gyakorlata a hárítás; az ember tisztában van saját eljövendő halálával, de élni csak úgy képes, ha mindennapjaiból elhessenti e kellemetlen tényt. A tárgyalási mód megváltozott, hűvös távolságtartás váltotta fel az előző század romantikus ékesszólását; párbajban meghalni a becsületért, vagy belehalni szerelmi bánatba mára jobb esetben is csak regényből ismert fogalmak. „Meghalni a kisujja hegyéért, talán. De érette, úgy, ahogy van, […] harminc éven át, mindennap egy keveset?” – írja Márai a második világháború idején, elmélázva az ábrándos, tébolyult szerelmen, majd rögvest kijózanodva annak realitásán.

A legnemesebb halál persze a hősi halál maradt, csatamezőn, a hazáért, s Európa patrióta hevülete az első világháború előtt érte el tetőpontját, ám a Verdunnél elesettek közül százötvenezren maradtak temetetlenül a csatamezőn, a hullaszag pedig egy időre mindenkit kijózanított a hősi halál romantikájából. Valóban rövid idő volt ez, a gyilkos, felsőbbrendű eszmékért hamarosan újra érdemes volt ölni és halni, ám a fasiszta és kommunista haláltáborok után a nagyratörő eszmékből pusztán tömegsír maradt, s a halál ismét kibújt az értelmezés alól. Az emberi élet csak a megszelídített, ipari civilizáció polgárai számára értékelődött fel; a modern társadalmakban a jelenkor nem más, mint a humanizáció legfelsőbb stádiuma, s mindez az individuális lét öntörvényűségét tételezi, de egyedül az ismeretlen másik halála, az elvont és távoli halál simul csak bele azon tudásunkba, hogy minden ember halandó.

A szekunder világ

Létezik-e élet a halál után?

Az érzelmi otthonosság is szekunder világba került, a születéshez hasonlóan a haldoklás, a halál is tapintatos csöndben, a színfalak mögött zajlik – a kórházak és az orvostudomány megnyugtató jelenléte jóval vonzóbb, mint a meghitt, ám bizonytalan privát szféra. A nők munkába állásával a mai családok képtelenek az otthoni ápolás feladatainak ellátására, de a praktikus okoknál is nyomatékosabban jeleneik meg az a fajta gondolkodásmód és lelki beállítottság, melyek predesztinálják korunk emberét a személytelen, kórházi halálra.

Otthon meghalni ma már túlságosan extrém, túl valóságos, így semmiképp sem ajánlott annak, aki nem akarja felrúgni megszokott élete hétköznapi rítusait. A közhelyek igazak, a halállal szemben mindenki magára marad, vagy a halál is csak az élet része, mégis lehangoló, hogy meghalni csupán egy szürke pillanat a színes történet végén, a meghalással szembenézni pedig nehezebb, mint valaha. Marad az Istenhit, már ha marad, ellenkező esetben a haranggörbe csúcsáról szoronghat a bizonytalan.

„Mindegy, hogy van-e Isten, vagy nincs, mert olyan, mintha nem volna” – mondja Kukorelly Endre, s ezzel plasztikusan világít rá a szekularizált társadalmak megváltozott attitűdjeinek egyik kínos faktorára. Malinowski szerint a halál a vallásos hit fő forrása, előidézve az egzisztenciális szorongást, félelmet az ismeretlentől. Leming hasonlóképp vélekedik – a vallás váltja ki a halál miatti szorongás élményét, majd az általa kiváltott szorongást enyhíti. Az ateista halálkép továbbmegy a materialista megközelítésen, míg az anyagelvűség jegyében a test elenyészik és a szellem nem él tovább, az ateisták egyértelműen tagadják a legfelsőbb létezését; posztmodern filozófia ez, egyfajta hit abban, hogy nincs Isten.

A transzcendens Istenhit vallástól függetlenül hirdeti a lélek halál utáni továbbélésének dogmáját, s bár a materialista világkép szemléletmódja új mintát próbál nyújtani, a mai társadalom ezt mégsem képes megemészteni, befogadni.

Temetés

Az élet utolsó fázisa

A halál záróakkordja a temetés, az élet rituális tagolásának utolsó felvonása. Míg azonban a keresztelők, esküvők mámoros töltete csupán díszleteiben változott, addig a temetéseket feszélyezett önuralom itatja át, tapintható mesterkéltség és személytelen részvét. Kinek ne jutott volna már eszébe, hogyan úszhatná meg a végső búcsút egy kellemetlen nagynénitől? Ha pedig sikerrel járt és gyáván elmulasztotta a kötelező táncot, lelkiismerete szemráhányását gyorsan váltotta fel a mindent átható megkönnyebbülés. A ravatalon fekvő elhunyt látványa elborzaszt és generális félelmet kelt, összeegyeztethetetlen egykori valójával. A régi idők gyászpompája megfakult, csakúgy, mint az áhítat – temetésre járni ma már nem esemény.

És jött végül a hamvasztás, az egyházak és fakultatív haladók mintegy hetvenéves harcának végterméke, mint sarokkő a halállal szemben megváltozott attitűdökben. „A halotthamvasztás szükségéről nem lehet, nem is kell ujat mondani. Az unalomig, az idegessé tevésig s ezzel a cselekvésre való elhatározásig kell az emberek szájába rágni, hogy a temetés baromi időknek baromi maradványa, s a hamvasztás az egyetlen temető mód mely kegyelmes ugy a halott, mint a megmaradottak iránt” – írja Ignotus a Hamvasztás című lapban, s hasonlóképp vélekedik Jászai Mari is: „Haladjunk már! Hiszen a halottak földbekaparása nem kultúrnéphez illő temetkezés!” Ám a 19. század vége óta kialakult hamvasztás körüli parázs vitákban jócskán akadtak olyanok is, akik az ellentábort képviselték. Cholnoky Viktor bájos iróniával fogalmazza meg 1905-ben a forradalmi újítás tervének lényegét, miszerint „lesz hullaégetőházunk, és magyar gyártmányul is meg fognak jelenni azok az apró kis szelencék, amelyek révén az ember összetévesztheti anyósa hamvait a szódabikarbónával. És le lesznek bagózva azok a pesszimisták, akik azt merték állítani, hogy Magyarországon nem úgy pusztul el mindenki, ahogy akar.” A pusztulási szabadságra azonban jócskán várni kellett, az első krematórium csak 1951-ben épült föl Debrecenben.

Nos, miért a tanatológia?

„Miről írjon a hipochonder? A betegségről. Hát a gyáva? A halálról.” – írja Lakner Judit, adekvát érzékenységgel tapintva a lényegre.

A sarokkövek mindig izgalmasak, a csontig ható rémületet feldolgozni pedig csak úgy lehet, ha szembemegyünk vele.

címkék: gyász |halál |túlvilág

Szerző:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán diplomáztam történelemből és szerkesztésből, előtte pedig grafikát és tipográfiát tanultam. 2009-ben publikáltam kisregényem Én, Marcus címmel; ezt követően számos történeti dolgozatom jelent meg online. 2016-ban az Aetas Történettudományi Folyóirat közölte Hamvasztás Magyarországon című tanulmányomat, 2018-ban pedig Beszélgetések című kétnyelvű portrékötetem látott napvilágot.
Kapcsolódó cikkek

Miért gyűlölsz?

2019. március 13., szerda Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Szeretet világa A gyűlölet is démon, amely hatalmat nyerhet az ember felett, és még azt is elnyomhatja benne, ami jó. A gyűlölet vezérelte ember önmagát mérgezi meg, és bár lehetőségeihez mérten árthat a...

bővebben

A buddhizmus kialakulása és Buddha szemlélete az életről

2019. március 07., csütörtök Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Hagymássy Gábor A buddhizmust az i. e. 6. századtól, a történelmi Buddha Gautama Sziddhártha megszületésétől számítják. Ezzel a buddhizmus az egyik legősibb, ma is gyakorolt vallás, több mint 300...

bővebben

Tabu-e a halál?

1. rész 2019. február 25., hétfő Lélekmentor Hozzászólás: 0 db Szerző: Polgári Szilvia Az elmúlás ténye tudatunk legporosabb zugába került, a privát szféra olyan szegletébe, mely szégyellnivaló, szalonképtelen, s szinte követeli magának a közhellyé degradálást. A...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!