Túlfogyasztás

Túlfogyasztás

Túlfogyasztás
Hozzászólás: db
Szerző:

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett – az év hátralévő részében a Föld csupán „hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is fény derült, hogy mikor van az európai túlfogyasztás napja.

Habzsoljuk az életet

Ha mindenki úgy élne, mint az európaiak, a Föld éves tartalékai már május 10-én kimerülnének

Mi, emberek abból élünk, amit a természet nyújt. Ha azonban a világon mindenki olyan életmódot folytatna, mint az európaiak, akkor május 10-én lépnénk át azt a dátumot, amikor az emberiség fogyasztása túllépi azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. Vagyis ha az egész világ úgy élne, mint mi az Európai Unióban, akkor 2,8 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások iránti keresletünket kielégítse a bolygó. Magyarországon is jóval túllépjük az ideális fogyasztási szintet, hiszen ha az egész világ úgy élne, mint hazánkban, akkor több mint két Földre lenne szükségünk.

túlterhelés

Az ökológiai lábnyomunk a Földet tiporja

A bolygó túlterhelése a biológiai sokféleség drasztikus csökkenéséhez vezetett, és mára többek között olyan problémákat okoz, mint a halállományok zsugorodása, vízhiány, talajerózió, levegőszennyezés vagy az éghajlatváltozás. Ezek pedig fokozzák az extrém időjárási körülményeket, az aszályokat, árvizeket és tűzvészeket. Mindezek pedig további feszültségeket és konfliktusokat váltanak ki, és súlyosbítják a globális egyenlőtlenséget.  A jelentés kiemeli a különbségeket az uniós tagállamok és a világ többi országának ökológiai lábnyoma között, valamint azt is megmutatja, hogy bár az EU-országok között nagyok az eltérések, egy dolog azonban mindegyik országra jellemző: egyikük sem működik fenntartható szinten.

A jelentés üzenete megerősíti a hétfőn a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatások védelmével foglalkozó Kormányközi Platform (IPBES) új tudományos jelentésében leírtakat, mely többek között arra is rámutat, hogy a következő időszakban akár egymillió állat- és növényfaj is kihalhat.

„Életmódunk hatással van a bolygóra. Nem lehet kétségünk afelől, hogy változtatnunk kell. Erre globális és helyi szinten egyaránt szükség van. Ha ma cselekszünk, akkor még visszafordíthatjuk a negatív folyamatokat, és talán van esélyünk, hogy a tiszta levegő, ivóvíz, élelmiszerek és mindaz, amit a természet nyújt, gyermekeink számára is elérhetők legyenek” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

címkék:

Szerző:

Kapcsolódó cikkek
Túlfogyasztás

Túlfogyasztás

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett – az év hátralévő részében a Föld csupán „hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is...

bővebben
Így hat a személyiséged házi kedvencedre

Így hat a személyiséged házi kedvencedre

2019. április 19., péntek Életmód hozzászólás: 0 db szerző: Szeretet világa A macskatulajdonosok személyiségvonásai hatással lehetnek házi kedvencük viselkedésére és jólétére - állapították meg az angliai Lincolni Egyetem és a Nottingham Trent Egyetem kutatói. életmód...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!

Tudtad, hogy a nők gyakrabban halnak meg infarktusban, mint a férfiak?

Tudtad, hogy a nők gyakrabban halnak meg infarktusban, mint a férfiak?

Tudtad, hogy a nők gyakrabban halnak meg infarktusban, mint a férfiak?
{„dynamic”:true,”content”:”post_date”,”settings”:{„before”:” „,”after”:” „,”date_format”:”custom”,”custom_date_format”:”Y. F d., l”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_categories”,”settings”:{„before”:” „,”after”:” „,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” | „,”category_type”:”category”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_comment_count”,”settings”:{„before”:”hozzászólás: „,”after”:” db „,”link_to_comments_page”:”on”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:”szerző: „,”after”:” „,”name_format”:”display_name”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}

Magyarországon a szívinfarktus következtében elhalálozott nők aránya magasabb, mint a férfiaké, ezért is fontos a tünetek korai felismerése és a gyors segítségkérés.

tünetek

A felismerés fontossága

A magasabb halálozási arány oka, hogy a nők általában elsősorban a családra, a gyerekekre gondolnak, és panaszaikat csak későn észlelik, későn kerülnek be az ellátórendszerbe. De az is problémát jelent, hogy az infarktus jeleit nem mindig ismerik fel, ezért fontos, hogy a tünetek – a mellkasi fájdalom, gyomorfájás, a légszomj, a verejtékezés, fáradtságérzés – közismertek legyenek.

magasabb halálozás

A hormonális védettség megszűnése

A hormonális védettség, amelyet az ösztrogén nyújt az infarktus ellen, a változás korával megszűnik, de ez a védettség is csak addig van jelen a hormonálisan aktív időszak során, amíg nem dohányozik valaki. Hormonálisan inaktív időszakban viszont a nők megbetegedései ugyanúgy jelentkeznek mint a férfiak esetében, az infarktus következtében a halálozás azonban magasabb. Ennek egyik oka, hogy a nők átlagosan körülbelül nyolc évvel később kapnak infarktust mint a férfiak, így a tünetek jelentkezésekor idősebbek, betegebbek. Jellemzően nagyobb arányban jelentkezik náluk a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a zsír-anyagcserezavar. A másik ok, hogy a nők kicsit „másként élik meg” az infarktus tüneteit napi teendőjük mellett. Az az idő, amely a mellkasi fájdalom kezdetétől a mentő hívásáig eltelik, hosszabb, mint a férfiaknál, ennek következtében később kerül az ellátórendszerbe a beteg, és ez rontja az életkilátásokat. Aki észleli a tüneteket, ne a háziorvost, az ügyeletet keresse fel panaszaival, hanem azonnal hívjon mentőt, hogy egyenesen az egyik infarktusos eseteket ellátó központba kerüljön.

Az infarktus tünetei már fiatal nőknél is jelentkezhetnek. Az észlelést az is nehezíti, hogy a nőknél nem biztos, hogy a baj erős mellkasi fájdalommal jár, előfordulhatnak kevésbé egyértelmű tünetek is, így az émelygés, hányinger, rossz közérzet is előjele lehet a szívproblémának.

{„dynamic”:true,”content”:”post_tags”,”settings”:{„before”:”címkék: „,”after”:””,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” |”,”category_type”:”post_tag”}}

Szerző:

{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”name_format”:”display_name”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”name_format”:”nickname”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author_bio”,”settings”:{„before”:””,”after”:””}}
Kapcsolódó cikkek
{„dynamic”:true,”content”:”post_categories”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” | „,”category_type”:”category”}}
Túlfogyasztás

Túlfogyasztás

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett – az év hátralévő részében a Föld csupán „hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is...

bővebben
Így hat a személyiséged házi kedvencedre

Így hat a személyiséged házi kedvencedre

2019. április 19., péntek Életmód hozzászólás: 0 db szerző: Szeretet világa A macskatulajdonosok személyiségvonásai hatással lehetnek házi kedvencük viselkedésére és jólétére - állapították meg az angliai Lincolni Egyetem és a Nottingham Trent Egyetem kutatói. életmód...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!

Így hat a személyiséged házi kedvencedre

Így hat a személyiséged házi kedvencedre

Így hat a személyiséged házi kedvencedre
{„dynamic”:true,”content”:”post_date”,”settings”:{„before”:” „,”after”:” „,”date_format”:”custom”,”custom_date_format”:”Y. F d., l”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_categories”,”settings”:{„before”:” „,”after”:” „,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” | „,”category_type”:”category”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_comment_count”,”settings”:{„before”:”hozzászólás: „,”after”:” db „,”link_to_comments_page”:”on”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:”szerző: „,”after”:” „,”name_format”:”display_name”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}

A macskatulajdonosok személyiségvonásai hatással lehetnek házi kedvencük viselkedésére és jólétére – állapították meg az angliai Lincolni Egyetem és a Nottingham Trent Egyetem kutatói.

életmód

A személyiség

A PLOS ONE című tudományos folyóiratban publikált tanulmány több mint háromezer, döntően Nagy-Britanniában élő macskatulajdonos bevonásával készült. A kutatás részeként a szakemberek saját személyiségvonásaikról kérdezték a résztvevőket, valamint a macskájuk viselkedéséről, egészségi állapotáról és életmódjáról is kifaggatták őket – írta a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A vizsgálat hasonló eredményeket hozott, mint a szülő-gyermek kapcsolatokat vizsgáló korábbi kutatások. Az emberi személyiséget vizsgáló tanulmányok például kimutatták, hogy a szülői neuroticizmus negatív hatással lehet a gyerek jólétére, ami megmutatkozhat a gyengébb fizikai és mentális egészségben vagy az általánosságban nézve alacsonyabb életminőségben.

Vizsgálat

Szorongás

A mostani vizsgálat kimutatta, hogy a macskatulajdonosok esetében a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus magas szintje negatív hatással lehet a háziállat jólétére. A magas fokú neuroticizmussal jellemezhető macskatulajdonosok továbbá nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy a macskájuknak „viselkedési problémája van”, ami fokozott agresszivitásban, szorongó/félénk magatartásban nyilvánul meg, emellett ezeknél az állatoknál gyakoribb a stresszel összefüggő betegség, a folyamatos orvosi kezelés, valamint a túlsúly. A macskatartók pozitív személyiségjegyei ugyanakkor szintén hatással vannak a háziállat viselkedésére. A magas fokú lelkiismeretességgel jellemezhető macskatulajdonosok házi kedvenceinél például kevésbé észlelhető szorongás, agresszivitás és elkerülő magatartás.

„Nagyon sok állattulajdonos családtagként tekint a házi kedvenceire, erős kötődést alakít ki velük. Ezért nem meglepő, hogy a háziállatainkra hatással van, ahogy viselkedünk velük, ahogy kezeljük őket. A gazdik többsége a legjobbat akarja a nyújtani a macskájának és a mostani eredmények rávilágítanak, hogy milyen nagy hatással lehet a személyiségünk a háziállatunk jólétére” – mondta Lauren Finka, a Nottingham Trent Egyetem munkatársa.

{„dynamic”:true,”content”:”post_tags”,”settings”:{„before”:”címkék: „,”after”:””,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” |”,”category_type”:”post_tag”}}

Szerző:

{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”name_format”:”display_name”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”name_format”:”nickname”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author_bio”,”settings”:{„before”:””,”after”:””}}
Kapcsolódó cikkek
{„dynamic”:true,”content”:”post_categories”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” | „,”category_type”:”category”}}
Túlfogyasztás

Túlfogyasztás

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett – az év hátralévő részében a Föld csupán „hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is...

bővebben
Így hat a személyiséged házi kedvencedre

Így hat a személyiséged házi kedvencedre

2019. április 19., péntek Életmód hozzászólás: 0 db szerző: Szeretet világa A macskatulajdonosok személyiségvonásai hatással lehetnek házi kedvencük viselkedésére és jólétére - állapították meg az angliai Lincolni Egyetem és a Nottingham Trent Egyetem kutatói. életmód...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!

Anyatejjel az ekcéma ellen

Anyatejjel az ekcéma ellen

Anyatejjel az ekcéma ellen
{„dynamic”:true,”content”:”post_date”,”settings”:{„before”:” „,”after”:” „,”date_format”:”custom”,”custom_date_format”:”Y. F d., l”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_categories”,”settings”:{„before”:” „,”after”:” „,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” | „,”category_type”:”category”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_comment_count”,”settings”:{„before”:” hozz\u00e1sz\u00f3l\u00e1s: „,”after”:” db „,”link_to_comments_page”:”on”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:” szerz\u0151: „,”after”:” „,”name_format”:”display_name”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}

Az első három hónapban kizárólag anyatejjel táplált babák hatévesen jelentősen kisebb eséllyel lesznek ekcémásak, mint hasonló korú, de nem anyatejes vagy rövidebb ideig szoptatott társaik egy új kutatás szerint.

megelőzés

Az anyatej verhetetlen

Az ekcéma krónikus betegség, amely a bőrön viszkető foltokat okoz. Ugyan a gének és a környezet is szerepet játszik a kialakulásában, sok kérdés, többek között a megelőzésé is megválaszolatlan egyelőre – írta a Phys.org. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az anyatejjel táplált gyerekeknél sok krónikus betegség, köztük az asztma és az elhízás kockázata is kisebb. A washingtoni Children’s National gyermekkórház kutatói az Amerikai Allergia, Asztma és Immunológia Akadémia éves konferenciáján mutatták be eredményeiket.

elemzés

Csecsemőtáplálás a szülés után

A CDC és az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA) által egy 2005 és 2007 között végzett csecsemőtáplálási, majd az ezt folytató, 2012-es gyermek-egészségügyi vizsgálat adatait elemezte a Katherine M. Balas vezette kutatócsoport. A vizsgálat először mintegy 2000 várandós étrendjét, majd a szülés utáni egy éven át a csecsemőtáplálási gyakorlatát elemezte. A folytatásban 1520 akkor hatéves gyerekek egészségével, fejlődésével és étrendjével foglalkozott. Közülük mintegy 300-nál állapítottak meg ekcémát életük során valamikor, a 2012-es vizsgálat idején a hatévesek 58,5 százalékának volt ekcémája. Akik jobb társadalmi-gazdasági körülmények között éltek, valamint akiknek a családjában előfordult ételallergia, nagyobb valószínűséggel lettek ekcémásak.

biztonság

A kizárólagos szoptatás védhet

„Egyelőre vegyesnek mondhatók a bizonyítékok, amelyek szerint a kizárólagos szoptatás védhet a későbbi ekcémától, kutatócsoportunk dolgozik a hiányzó adatok pótlásán” – mondta Balas. „Azok a gyerekek, akiket három hónapig vagy tovább tápláltak kizárólag anyatejjel, kisebb eséllyel kaptak később ekcémát, mint a sosem, vagy három hónapnál rövidebb ideig szoptatott kortársaik. Noha talán a kizárólagos szoptatás sem előzi meg az ekcémát, attól megvédheti a gyerekeket, hogy a tünetek hosszú időn át újra és újra fellángoljanak” – tette hozzá.

{„dynamic”:true,”content”:”post_tags”,”settings”:{„before”:”c\u00edmk\u00e9k: „,”after”:””,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” |”,”category_type”:”post_tag”}}

Szerző:

{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”name_format”:”display_name”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”name_format”:”nickname”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author_bio”,”settings”:{„before”:””,”after”:””}}
Kapcsolódó cikkek
{„dynamic”:true,”content”:”post_categories”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” | „,”category_type”:”category”}}
Túlfogyasztás

Túlfogyasztás

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett – az év hátralévő részében a Föld csupán „hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is...

bővebben
Így hat a személyiséged házi kedvencedre

Így hat a személyiséged házi kedvencedre

2019. április 19., péntek Életmód hozzászólás: 0 db szerző: Szeretet világa A macskatulajdonosok személyiségvonásai hatással lehetnek házi kedvencük viselkedésére és jólétére - állapították meg az angliai Lincolni Egyetem és a Nottingham Trent Egyetem kutatói. életmód...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!

Összefüggést találtak a mellimplantátum és a rák között

Összefüggést találtak a mellimplantátum és a rák között

Összefüggést találtak a mellimplantátum és a rák között
{„dynamic”:true,”content”:”post_date”,”settings”:{„before”:” „,”after”:” „,”date_format”:”custom”,”custom_date_format”:”Y. F d., l”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_categories”,”settings”:{„before”:” „,”after”:” „,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” | „,”category_type”:”category”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_comment_count”,”settings”:{„before”:” HOZZ\u00c1SZ\u00d3L\u00c1S: „,”after”:” db „,”link_to_comments_page”:”on”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:” Szerz\u0151: „,”after”:” „,”name_format”:”display_name”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}

Nagyobb veszélyt jelenthetnek a mellnagyobbítások, mint azt eddig gondolták. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság rosszindulatú megbetegedéseket hozott összefüggésbe mellimplantátumokkal. Legalább 475 nőnél állapítottak meg eddig anaplasztikus nagysejtes limfómát (ALCL) a jelentés szerint. A nyirokrendszer nagyon ritka, rosszindulatú megbetegedésébe eddig közülük kilencen haltak meg, a daganat az implantátum környékét érintette – írta a CCN hírportálja. A hatóság szerint a mellimplantátumot viselő nőknél nagyobb az esély az ALCL kialakulására azokhoz képest, akiknek nincs beültetése.

Mellnagyobbítás

Az implantátumok veszélye

„Minden egészségügyi dolgozónak oda kell figyelnie a mellimplantátumok környékén megjelenő friss duzzanatokra, pirosodásra, fájdalomra és sürgősen ki kell vizsgálni, mi okozza” – állt a hatóság levelében, melyet a jelentés mellé írtak. Azt is kérték, hogy a mellimplantátumos ALCL (BIA-ALCL) eseteket jelentsék az FDA-nek. A legtöbb megbetegedés olyanoknál történt, akiknél az implantátum felülete nem sima volt, hanem texturált. A betegség lassan alakul ki, ezért ha korán észreveszik, gyógyítható.

„A mellimplantátumot a mellszövet mögé vagy a mellizom alá ültetik be. Idővel az implantátum körül úgynevezett kapszula fejlődik ki, ez választja el a mellkas más részeitől. A BIA-ALCL-lel diagnosztizált betegeknél a daganatot általában a kapszulán belül, az implantátum mellett találták” – áll a levélben. A világon mintegy 10-11 millió nő él mellimplantátummal az amerikai plasztikai sebészek szervezete szerint.

{„dynamic”:true,”content”:”post_tags”,”settings”:{„before”:”c\u00edmk\u00e9k: „,”after”:””,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” |”,”category_type”:”post_tag”}}

Szerző:

{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”name_format”:”display_name”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”name_format”:”nickname”,”link”:”on”,”link_destination”:”author_archive”}}
{„dynamic”:true,”content”:”post_author_bio”,”settings”:{„before”:””,”after”:””}}
Kapcsolódó cikkek
{„dynamic”:true,”content”:”post_categories”,”settings”:{„before”:””,”after”:””,”link_to_term_page”:”on”,”separator”:” | „,”category_type”:”category”}}
Túlfogyasztás

Túlfogyasztás

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett – az év hátralévő részében a Föld csupán „hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is...

bővebben
Így hat a személyiséged házi kedvencedre

Így hat a személyiséged házi kedvencedre

2019. április 19., péntek Életmód hozzászólás: 0 db szerző: Szeretet világa A macskatulajdonosok személyiségvonásai hatással lehetnek házi kedvencük viselkedésére és jólétére - állapították meg az angliai Lincolni Egyetem és a Nottingham Trent Egyetem kutatói. életmód...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!

Mi befolyásolja testünk biológiai óráját?

Mi befolyásolja testünk biológiai óráját?

Mi befolyásolja testünk biológiai óráját?
Hozzászólás: db
Szerző:

A The Journal of Physiology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a sportolás csökkenti a jetlag, az éjszakai műszak és más, a test belső biológiai óráját megzavaró hatásokat, a változás mértéke pedig a sportolás időpontjától függ.

Biológiai belső óra

Hány az óra Vekker Úr?

A cirkadián ritmus, azaz a napi biológiai óra az a 24 órás ciklus, amely számos fiziológiai folyamatot szabályoz, például az alvás és a táplálkozás ritmusát. Ezt a belső órát igen sok tényező befolyásolja, ilyen például a fény, vagy az időjelzések. A sportolásról eddig is ismert volt, hogy befolyásolja a cirkadián órát, a hatásról azonban keveset tudni. A tanulmány szerint a reggel 7 órakor és a délután 1 és 4 óra között végzett sport korábbra állítja a biológiai órát, az este 7 és 10 óra között végzett testmozgás pedig késlelteti – ismertette az Eurekalert tudományos hírportál. A hajnali 1 és 4 óra között és a délelőtt 10 órakor végzett sportnak azonban kevés hatása volt a biológiai órára.

Vizelet, mint óra

Mikor emelkedik a melatoninszint?

A Kaliforniai Egyetem, a San Diegó-i Egyetem és az Arizonai Egyetem kutatói 101 résztvevő biológiai óráját követték figyelemmel sportolás után, öt és fél napon keresztül. A résztvevők alapjáratú biológiai óráját 90 percenként vett vizeletminták alapján határozták meg. Ebből sikerült megállapítaniuk, mikor emelkedik a melatoninszint és mikor éri el csúcspontját. Ezt követően közepes intenzitással kellett futópadon futniuk naponta egy órán keresztül három egymást követő napon, minden nap ugyanazon időpontban. A nap 8 különböző időpontjában végzett edzést vizsgáltak a tudósok. A harmadik edzés után újra meghatározták a biológiai óra állását.

A tudósok szerint további kutatásokra van szükség, melyek során a fény és a melatonin változásait is be kell iktatni tényezőként a vizsgálatokba, valamint meg kell határozni azt is, milyen hatása lehet a sportolás intenzitásának és időtartamának.