Ő még nem unja

Ő még nem unja

Életmód

Ő még nem unja
2019. április 10., szerda
Szerző: Polgári Szilvia
Ajánlás

“Örömmel mutatom be nektek Polgári Szilvia novelláját. Szilvia irodalmi vénáját csillogtatja ebben a “hétköznapi” történetben.
Mindennapi életünk küzdelmei a fogyasztói társadalom útvesztőinek csapdájában.”

Kabay Tamás

Novella

Ő még nem unja

Telefonon beszélünk, nyűgös a hangja, panaszkodik, vásárolni is kéne – mondja, csomó minden elfogyott, de ebben a drámai időben kimozdulni? Ismerem a megrögzött szokásait, régóta tudom, hogy ásványvízből csak az eviant issza, állítása szerint az összes többi hasmenést okoz, de sosem mondtam neki, hogy érdemes volna egyszer visszafelé is elolvasnia ezt a tiszta, baktériummentes szócskát, s elgondolkodni az immár módosult jelentésén. Barátnak nem mond ilyesmit az ember, barátnőnek pláne nem.

A gyerekek ricsajoznak, behallatszik, amint Marci visítva követeli a távirányítót, Gergő meg magyaráz, ő az idősebb és folyton, mindent magyaráz, megmagyaráz, nem értem pontosan, mit mond, de a hanglejtéséből érzem, a káosz kitörése másodperceken belül várható.

Julcsira már nem hat a közjáték, úgy tűnik immunissá vált a gyerekei menetrendszerű hisztijével szemben, darálja tovább a mondandóját, lassan jövök rá, hogy a bevásárló listát testálja rám éppen. Végül is… ráérek. Volna ugyan más dolgom, de semmi halaszthatatlan, és csak kicsit zavar, hogy azt gondolja, a drámai idő engem nem befolyásol. Gondosan felírok mindent. Csak konkrét dolgokat bíz rám, pontos kiszerelést és márkaneveket diktál, zöldség nincs közte, a zöldség képlékeny ügy, a közepes méretű burgonya mindenkinek mást jelent. Miért nem krumplinak hívja, miért burgonyázik itt nekem, ezt nem értem, de nem firtatom, csak magamban ujjongok, hogy a lista megáll egy oldalnál.

Ja és a papírpohár – teszi hozzá, két százasat hozzál, abból a sárga virágosból! Felírom még ezt is, a papírpoharat, aztán megkérdezem, miért kell, buli lesz, vagy mi? Dehogy – válaszolja, csak unom már naponta háromszor ki-bepakolni a mosogatógépet! Mert ezek a kurva kölkök folyton tiszta poharat vesznek elő! Ő meg unja, hogy be kell rakni a mosogatógépbe a koszos cuccot és kiszedni a tisztát. Unja. Nem azt mondja, hogy elege van, és nem bírja tovább, vagy azt, hogy a lét elviselhetetlen teher számára a háztartással és a gyerekneveléssel együtt, csak annyit, hogy unja. Mert a mosogatógépet ki-bepakolászni – unalmas.

A bevásárlókocsinak akad a kereke, elmorzsolok egy diszkrét káromkodást, de nincs kedvem visszamenni és kicserélni, tempósan hajigálom bele a pelenkát, mosóport, öblítőt, szappant, ezt speciel én unom, de nagyon. Valami baj lehet velem, minden normális nő szeret vásárolni, csak én nem, én nem vagyok normális szinte soha, nyilván bennem van a hiba. Anyámra gondolok, meg a pelusokra. Akkoriban még mosni kellett, naponta három, négy, öt alkalommal szedte le rólunk a szaros textilpelenkákat, és cserélte tisztára. Mosógép nem volt, csak később lett, úgy öt lehettem, amikor vettünk, mosógépet is meg centrifugát, kiváló Hajdú termékek voltak, a centrifugára rá volt írva, hogy KIKAPCSOLÁS ELŐTT FÉKEZNI TILOS! – így, csupa nagybetűvel, és én folyton rá akartam lépni a pedálra, anyámnak meg résen kellett lennie, hogy ne menet közben csináljam. Szóval a pelenkák kimosása kézzel történt, nem tudom anyám unta-e, hogy a három kölykét éveken keresztül mosta a szarból, ha unta is, nekünk nem mondta.

Vagy amikor a szomszédék kutyája megharapott, mert piszkáltam a tányérját. Fura, nem emlékszem sírtam-e, nyilván üvöltöttem, de nem emlékszem, csak arra, hogy anyám leültetett a konyhában egy sámlira, és a zománcos lavórban próbálta mosogatni a sebet. Világoskék zokni volt rajtam, különös emlékfoszlányok maradnak az ember fejében, eléggé véreztem, a döngölt padlón nem látszódott a vér, csak a víz lett vörös azonnal. Nem volt vezetékes víz, a kútról hordtuk be vödrökben, azok is zománcosak voltak, rózsaszín, meg kék virág volt az oldalukra festve, a bátyám állandóan hozzáverte a kapuhoz, a zománc meg lepattant, mindig kikapott érte. Anyám bekötözött úgy-ahogy, aztán felültetett a biciklire, autónk se volt, biciklivel kellett menni. Az SZTK-ban összekapcsozták a bokám, őt pedig hazaküldték, hogy kérje el a szomszédtól a kutya oltási igazolását. Aznap húsz kilométert kerekezett, és utána kétnaponta hordott kötözésre. Nem tudom, unta-e.

A gyerekszobában olajkályha volt, telente reggelre istentelen hideg lett, egy ágyban aludtunk a bátyáimmal, fagyos volt a lábunk, nem akartunk felkelni. Anyám begyújtott és egyesével tartotta a ruháinkat a kályha fölé, bugyit, harisnyát, jégeralsót, zoknit, aztán rohant az ágyhoz, nehogy kihűljenek. Bedugdosta a ruhákat a dunna alá, így öltözködtünk, és aztán mentünk az oviba. Kézen fogva mentünk, a bátyám mindig egy lépéssel előbbre járt, néha akkorákat rántott rajtam, hogy fájt a karom, olyankor anyám mindig rászólt, hogy kisfiam, lassabban! Sosem késtünk el.

Sor áll a pénztárnál, még egy csendes káromkodás kicsúszik, közben felhívom Julcsit, hogy lassan érkezem, minimum egy fahéjas kapucsínóval várjon. Útközben anyámmal is beszélek, ígérem neki, hogy hétvégén meglátogatom, remélem nem lesz ónos eső. Majd’ kiugrik a bőréből, Petiék is jönnek az ikrekkel – újságolja vidáman, és gyorsan leráz, már a harmadik csirkét kopasztja, tiszta zsír a keze. Hetvenhét éves. Nem engedi, hogy segítsünk, a csirkék levágása és megtisztítása valamiféle rituális, szent aktus, amelyet ő végezhet el, pontosabban csak ő végezhet el jól. A paprikás csirkéje mondjuk tényleg oltári, bár egyre gyakrabban találunk benne néhány ottfelejtett tollpihét. Olyankor cinkosan összenézünk, vihogunk és az asztal alatt egymást rugdossuk, de sosem marad belőle másnapra, a bátyám még a szaftot is kitunkolja. Óvatosan egyensúlyozok a cekkerekkel, irtóra csúszik a járda, Julcsi vigyorogva nyit ajtót, aztán megnyúlik a képe, mi van – kérdezi – te sírtál? Meglepődöm, fel sem tűnt, hogy igen, a sálammal törlöm le az arcom, és már én is vigyorogok – a kapucsínóm?

címkék: novella

Szerző:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán diplomáztam történelemből és szerkesztésből, előtte pedig grafikát és tipográfiát tanultam. 2009-ben publikáltam kisregényem Én, Marcus címmel; ezt követően számos történeti dolgozatom jelent meg online. 2016-ban az Aetas Történettudományi Folyóirat közölte Hamvasztás Magyarországon című tanulmányomat, 2018-ban pedig Beszélgetések című kétnyelvű portrékötetem látott napvilágot.
Kapcsolódó cikkek

Túlfogyasztás

2019. május 16., csütörtök Életmód Hozzászólás: 0 db Szerző: Szeretet világa A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett – az év hátralévő részében a Föld csupán...

bővebben

Így hat a személyiséged házi kedvencedre

2019. április 19., péntek Életmód hozzászólás: 0 db szerző: Szeretet világa A macskatulajdonosok személyiségvonásai hatással lehetnek házi kedvencük viselkedésére és jólétére - állapították meg az angliai Lincolni Egyetem és a Nottingham Trent Egyetem kutatói. életmód...

bővebben
Blogértesítő

Kérj értesítőt a legfrissebb cikkek megjelenéséről!